A felfedezés

A minap felfedeztem egy egészen új dolgot, olyat amiből csak egy van a Földön. Felfedeztem egy személyiséget.

Egy átlagos személy gyakran több száz embert "ismer" élete során. Emellett több ezer, akár több tízezer ember mellett halad el az utcán. Azonban ez a szám még mindig nagyon kevés a Föld több mint 7 milliárd lakosához képest. 7 milliárd különböző ember, különböző személyiség, gondolkodásmód, külső, különböző lélek. Ez 7 milliárd kincset jelent, amelyeket csak azok a bátor felfedezők szerezhetnek meg, akik megfejtik a titkukat.

Minden ilyen kincshez más és más módon lehet eljutni. Látni kell a látszat mögötti összefüggéseket, követni kell a változásokat, meg kell találni a "miérteket"... nagyon nehéz feladat és mivel nincs két egyforma megfejtés, soha sem lehet olyan megoldási módszert találni, ami minden kincshez elvezet. A racionális gondolkodók, például a matematikusok, hosszú napokon átívelő munka által felállítanak egy megoldást egy adott problémára, melyet az utókor minden hasonló esetben bátran, nyugalommal használhat. Az emberek megismerése azonban nem ilyen egyszerű. Minden eset egyedi. Ebből is látszik, hogy az ember és a lélek nem magyarázható a racionalitás talaján maradva. A legbutább ember is jelentheti a legnagyobb talányt a világ tudósai számára valami miatt.

Érdekes tény ez... Talán egyszer valaki, egy zseni bebizonyítja, hogy igenis ezen a világon minden...minden megmagyarázható és minden állítás, minden mozzanat csakis valamiféle tudományos törvényszerűség következménye. De addig miért ne engedhatnénk meg magunknak azt, hogy higgyünk a csodákban? Higgyünk abban, hogy minden ember egy-egy csoda amit öröm, és megtiszteltetés megismerni.

UEFA Labdarúgó Eb - és ami mögötte van

A napokban egész Európa futball lázban ég, de sajnos Magyarország kiesett a versenyből...

Akik ismerenek, tudják, hogy egyáltalán nem lehet engem sportemebernek nevezni. Éppen ezért soha nem is nagyon érdekeltek a sportok. Így a foci sem. A focistákat pöffeszkedő, felfuvalkodott, hisztis, beképzelt milliárdosoknak tartottam, akiknek fogalmuk sincs arról, mit is jelent az élet a meccseken kívül.

Azonban végignézve ezt az 5 meccset rájöttem, hogy a foci sokkal többet jelent a győzelemnél, a hisztinél, a pénznél annak ellenére, hogy talán világszerte sok olyan játékos akad, akiknek csak ezek a fontosak. Tisztelni kezdtem a magyar csapatot mert azt hiszem, hogy nem csak a győzelemért küzdöttek. Küzdöttek egymásért és bizony az országért is. Elérték, hogy a politikai problémák, ellentétetek és nézeteltérések ellenére Magyarország újra eggyé váljon. Megmutatták, hogy az országunk képes összefogni, hogy együtt nagy dolgokra vagyunk képesek. Szívszorító volt látni, ahogy az egész országban és a határon túl is a szurkolók egyszerre énekelték a himnuszt. Otthon, a házakban, a tereken, a strandokon és mindenhol, ahol volt egy kivetítő amin a magyar válogatott küzdelmeit lehetett látni. Ezt teszik a focisták. Örömet okoznak az embereknek. És igen lehet, hogy a leggazdagabb emberek közés tartoznak, de most először úgy érzem, hogy megérdemlik, mert én sosem lennék képes arra, amit ők, a csapat elérnek mind a sportban mind az ország életében, annak javára. Gratulálok hozzá!!

Szép volt fiúk!!!

 


Ne félj!

Milyen furcsa az ember. Megmagyarázhatatlan a magatartása. Olyannyira, hogy maga sem tudja, mit és miért csinál. Ösztönösen cselekszik. Akárcsak az állatok. Ezzel itt a bizonyíték, hogy tulajdonképpen az ember is egy állat, nem igaz? Én sem értem magamat. Talán nem is kell. Nem értem miért félek, miért félek, mikor tudom, hogy mindegy, hogy félek vagy nem, aminek meg kell történni az meg is fog történni. Nem változtat rajta, mindegy mennyire félek. Mindegy mennyire fél az ember. Nem lehet megváltoztatni, ami megváltoztathatatlan. Én hiszek Istenben. Elhiszem, hogy minden egy nagy terv része. Minden. Az is, ha letörik a körmöm. Mégis félek. Félek, hogy elveszítek valakit, félek hogy valami szörnyű betegség ér, félek a szituációktól. Gyakorlatilag mindentől félek. Ilyen a társadalom amiben élünk. Az ember minden nap fél. A diákok félnek, hogy megfeleltetik őket. Félnek a vizsgáktól. Szoronganak. A stressz is félelem. A dolgozó emberek félnek, hogy elkésnek, félnek, hogy nem teljesítenek elég jól. Az idősek pedig már a haláltól félnek. De MI ÉRTELME? A félelem egy ösztönös reakció, egy magatarásforma. A szervezet figyelmeztet, hogy valami veszély van a közelben. Ez pedig jó dolog. A félelem sok helyzetben segít. Van aki csak stresszhelyzetben, nyomás alatt tud teljesíteni. De van akit tönkretesz. Van, akinek azért megy tönkre az élete, mert az egészet félelemben éli le anélkül, hogy tudna róla. És azt hiszem én egészen eddig ebbe a kategóriába estem. Félek a jövőtől, a tehetetlenségtől, félek a veszteségtől, a kudarctól. És most már félek attól is, hogy ez a félelem tönkretesz. De talán az én kezemben van a változás kulcsa. Meg kell tanulnom bízni abban a nagy tervben. Meg kell tanulnom megismerni a korlátaimat és külső szemlélőként nézni magamat, hogy a realitás talaján maradhassak. Meg kell tanulnom nem cselekedni, ha nem tudok, mert talán kárt teszek valami másban. Meg kell tanulnom elengedni, megtartani, repülni és visszahúzódni, küzdeni és feladni. Talán ez a felnőtté válás. A mindennapi félelmek elengedése. Hogyan segítenék másoknak, ha én magam is félek? Hogyan dönthetnék felelősségteljesen félelemből? Sehogyan sem. A félelem rossz tanácsadó, mondják... Egyetértek. Talán akkor lesz az ember igazán felnőtt ha megtanulja mérlegelni a félelme tanácsait, mielőtt megfogadná azokat. A félelem egy társ. Együtt kell vele működni, hogy normális legyen az élete, de látni kell a túlkapásait. Ahogy mindenkit nehéz megismerni, így őt is. De ha sikerül akkor egy jó nagy lépést tettünk előre a számunkra kikövezett úton.

lion, kiss, and man kép

Carpe Diem! Carpe Diem! CARPE DIEM!!!!

Nézz rá egy képre! Mondd ki az első szót ami eszedbe jut! Ne várj, csak mondd ki! De az elsőt! Az elsőt ami az eszedbe jut! Az az őszinte! Az az első szó. Az életünkben Soha nem azt mondjuk ki. Mindig legalább a harmadik szót vesszük a szánkra, mindegy miről van szó. Mert ha őszinték vagyunk, az gyakran hiba... Olyat mondunk, ami nem illik bele a többi ember rólunk alkotott képébe. "Elásnánk magunkat"-gondoljuk.
Ez a magatartás, amit az ember óvodás kora óta tanul. Elveszti... elvesztjük a képességet, hogy megbízzunk az emberekben, hogy őszinték, becsületesek legyünk. Ez nem élet! Nem blokkolhatjuk az érzelmeinket, mert akkor elfelejtünk élni. Miért kínos, miért nevetséges, hihetetlen a mai világban, ha egy ember a karrierje érdekeit, az egója érdekeit feláldozza a lelke érdekeiért. Miért baj, ha valaki képes azt mondani, hogy igen, választanom kell, és inkább dolgozok többet a karrieremért, többet az egómért, de nem engedem, hogy úgymond áldozatként ezért cserébe meg kelljen válnom egy embertől. Mert egy ember, akitől sokat lehet tanulni, akit meg lehet ismerni és ha olyan a szituáció, akár még szeretni is, kapcsolatot teremteni, SOKKAL többet ér, mint egy kis megspórolt munka, több pénz, jobb körülmények. Mert ha nincs „emberi tényező” , ha nem kötődünk semmihez és senkihez, akkor nem élünk, akkor nem tudjuk mi az élet értelme. Mert nincs munka, tanulás, karrier motiváció nélkül. A motivációt pedig csak egy másik embertől kaphatjuk meg! Kellenek érzelmek a jó élethez. Legyen az ember orvos, művész, politikus, gépész, építész, tanár, kertész de lehet egy egyszerű földműves is, ha nincs kötődés, nincs érzelem, akkor nincs erő, nincs ihlet, nincs inspiráció. Nincs siker sem. Nincs semmi.
Az érzelmeket meg kell becsülni, mert fontosak. A magunkét és a másokét egyaránt. Fontosak, mert meghatározzák a létünk. Éppen ezért számomra felháborító ha valaki nem hajlandó nyitott lenni mások érzelmei felé. Nem, nem úgy értem, hogy viszonozni kell, hogy azonosulni kell velük. Miért kéne? Elvileg van nekünk sajátunk, nem igaz? De bezárkózni, elutasítani valakit, valamit, gondolatokat, érzelmeket mielőtt még megismernénk őket, igazán gonosz dolog. A mai ember szokása ítélkezni, mielőtt megpróbálná megérteni a dolgokat. Ez folyik a mindennapokban. Az iskolákban, a munkahelyekben, akár még a családokban is. Nap mint nap minden ember próbál adni nekünk valamit. Van aki rosszat, van aki jót. De nem tudjuk mi rossz és jó amíg egy kicsit át nem jár bennünket, míg a képzeletünk be nem indul egy kicsit. Ez lenne az ideális folyamata a véleményformálásnak bárkiről és bármiről. De ma nem ez történik. Az egész világ felszínes. Ritka az őszinte ember. Vannak, akik felteszik az életüket arra, hogy adjanak. A maguk tudását, a tapasztalatot, a szeretetet, a bizalmat így tehát önmagukat. Ha egy ilyen ember egy olyan hallgatóság elé kerül, ami elutasító, akkor minden szem rászegeződik majd. Ő azt hiszi, rá figyelnek, hogy meghallgatják, de amint kilép az ajtón, előtör a rosszindulat, és ő lesz a célpont. Mert kivetnivaló az őszinteség, az egyéniség, a szokásostól eltérő.
És most azt kérdezem magamtól: Akarok én is ilyen lenni? Akarok én is beállni a sorba? Nem akarok! Nem akarok unalmas lenni, nem akarom, hogy az életem sivár legyen, hogy ne legyen benne izgalom, ne legyenek célok azon kívül, hogy legyen pénzem és jó lakásom. Mert nem ez a cél. A cél, hogy legyenek emlékeim, melyek érzelmekhez kötődnek, és melyeken mosolyoghatok majd 50 év múlva. Ezért azt üzenem magamnak és kedves olvasóimnak:

CARPE DIEM!

love, couple, and sweater kép

Kossuth Lajos azt üzente...

Merem remélni, hogy mindenki számára ismerős a bejegyzés címe és mindenki tudná folytatni is ha kéne:

Kossuth Lajos azt üzente:
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer azt üzeni:

Mindnyájunknak el kell menni!

Éljen a magyar szabadság!

Éljen a haza!

De kérdem én... Elmennénk most, ha megkapnánk Kossuth Lajos üzenetét? Jelent bárkinek bármit is az a szó: HAZA? Mert nem hiszem. Akiknek ez számított vagy számít most, azok már vagy idősek vagy igen kevesen vannak. Egyszerűen nem alakul ki az emberekben az az érzés, hogy igen, itthon vagyok és jó itt. A legtöbben elvágyódnak hazájukból... Mi az oka? Nem tudom... Szerintem a probléma a különböző kultúrák eltűnésében keresendő. Sőt, ma már nincs is olyan, hogy különböző kultúra. Esetleg néhány helyen az emberek igyekeznek megőrizni néhány elemet (öltözet, hagyományok, stb...) azonban nincs két olyan világváros, ami bármiben is különböző lenne. Lehet,hogy más színűek a lakók, más a nyelv, de ennyi. Az ember bemegy egy hotelbe, ami akár a saját hazájában is lehetne, mert ugyanolyan a stílusa és talán még a személyzet öltözéke is. 
Ha pedig egy falvacska, vagy egy érintetlen hely népszerűvé válik, mert sok turista látogatja, valamelyik vállalkozó azonnal ráteszi a kezét és beépíti modern szállodákkal, eszközökkel. Lesz áram folyóvíz és minden ami "kell". És így tűnik el a varázs amire az emberek vágynak. 
Egyszer az iskolában az egyik tanárunk megkérdezte az osztályunkat (11. évfolyam), hogy hányan vannak, akik a továbbtanulást külföldön képzelik el. A 34 fős osztályból 3-an nem jelentkeztünk. Számomra ez nagy meglepetés volt. Mindig tudtam, hogy a kortársaim egy része elvágyódik innen, de hogy ennyien... (Persze én is szeretek kirándulni, de élni nehéz lenne külföldön...szerintem nem érezném otthon magam. Bár még ezt is megtapasztalhatom...) Aztán mint később kiderült, a többi évfolyamon is hasonló a helyzet... Tehát ez azt jelenti, hogy egy 500 tanulót számláló (jó hírű, jó tanuló, intelligens gyerekekkel telített) gimnáziumból csoda, ha 100-an az országban maradnak és ezen 100 ember egy része csak azért, mert nem vették fel a külföldi egyetemre. Marad körülbelül 50 ember aki szeret Magyarországon lenni. 
És most gondoljunk bele... ebből az 50 emberből hányan indulnának Kossuth Lajos hívó szavára? 

Kurdistan

Új év... Változás...Vagy mégsem?

Először is, mindenkinek, aki ennek a bejegyzésnek az első mondatát elolvassa: B.U.É.K!!!!! A bejegyzés legfontosabb üzenete ez a mondat, de azért engedjétek meg, hogy szokásomhoz híven elmélkedjek egy kicsit! :)

Mindenki szilveszterezett valahogy. Nem igaz? Az részlet kérdése, hogy egyedül, családdal, vagy belevetette magát a partyba egy szórakozóhelyen. (Egyébként szerintem manapság túl nagy a felhajtás a szilveszter körül. Túl sok a tüzijáték ami ellen való tiltakozásomat ezúttal is szeretnék kifejteni.) Az azonban remélem, hogy biztos, hogy ha nem tovább de egy röpke pillanatig mindenkinek megfordult a fejében, vajon mi vár rá 2015-ben. Új év, új remények, új esélyek...változások. Alig van olyan ember, akinek nincs olyan dolog az életében, amin ne akarna változtatni. Az új évben mindenki várja az esélyt, a lehetőséget, a reményt arra, hogy ezt megtegye. És ki tudja, lesz-e... Lesz-e remény, lesz-e esély...lesz-e élet? Igen, ez a legnagybb kérdés, meglesz-e az élet jövő ilyenkor,amit szeretnénk? Senki nem tudja.. én sem tudom mi lesz velem 2015 december 31.-én. Megváltozik-e az a sok-sok apróság, amit szeretnék, hogy változzon és megmarad-e az a mégtöbb jó dolog, amire nem is gondolok, milyen rossz lenne, ha változna? És ha belegondolok, mennyi minden jó az életemben, amit SOHA nem akarnám, hogy másképp legyen... Úgy vagyok vele, nem kell nekem változás. Minden jó ahogy van... csak ez ne tűnjön el az új évben. és boldog leszek.

add a caption

Jó-e Isten?

A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

Homo ludens

Homo sapiens sapiens = a mai, értelmes ember. Az az ember, aki 2014-ben a Földön házakban él, képes kirepülni az űrbe, és gyakorlatilag pár nap alatt a Föld bármelyik pontjára el tud jutni. A homo sapiens képes gondoskodni más élőlényekről és persze magáról is. Agykapacitása nagyon nagy, az eddigi legértelmesebb faj a bolygón. Azonban ez-e az érték? Az-e az érték, hogy valaki mindent tPlaying Hoops with the Moon | Awesome Photography | Pinterestud, ha közben elveszíti az emberséget, a játékosságot, a más emberek irányába tanúsít ott empátiát? Mert szerintem nem. Természetesen a tudás, az értelem nagy hatal om, de ha a szeretet eltűnik, hiábavaló. A szeretet az élet mozgatórugója, de nem szabad elfeledkeznünk a játékról sem! Az élet egy nagy játék és bár véresen komoly de akárcsak a játékban lehet rossz lapot húzni, döntéseket kell hozni, van játékszabály és időnként egy körből ki lehet maradni. Mindent komolyan kell venni, de semmit sem túl komolyan, csak amennyire szükséges. És akárcsak a játékban, itt is küzdeni kell bizonyos más játékosokkal, de a csata végén kezet kell fogni és békét kötni. Homo ludens=játékos ember. Ami engem illet, számomra a cél az, hogy Homo ludens sapiens lehessek, azaz értelmes, játékos ember. Mert ha elfelejtem, hogyan kell játszani, akkor veszteni fogok az élet játékában.

Jókedv és egy másodperc

Ismeritek azt a szuper érzést, amikor minden ok nélkül csak simán jó a kedvetek? Amikor menden szuper, bekapcsoltok egy jó zenét, táncoltok és minden probléma tovaszáll? Mert az szuper. Ilyenkor az ember jó, minden gondolata pozitív, nincs rossz a világon sehol. Minden világos, szép, az ég kék és a fű zöld. Ilyenkor előtörhetnek az álmok, a viccek, a fantázia. Minden ami JÓ. A fellegekben lenni felülmúlhatatlan érzés. Ha pedig meg tudjuk osztani valakivel, családdal vagy barátokkal, az még jobb. Nem tudni miért tör az emberre ez az állapot és at sem tudni mikor, de ha ilyen helyzet adódik érdemes a lehető legtöbbet kihozni belőle. Ilyenkor lehet igazán "játszani" az életet.

De elég nem több mint 1 másodperc és ez az érzés tovaszállhat. Elég hozzá egy ember, egy esemény, egy hír, egy gondolat...és 1 másodperc. Nem kell több, hogy a mennyből pokol legyen és a csupa jó gonaolatokat felváltsa a csupa rossz. 1 másodperc elérheti, hogy utáld az életed, amikor semmi okod sincs rá. El akarsz rohanni, el az életből az otthonodból, mert megbántottak, mert találkoztál a halállal, esetleg csak szimplán dühös vagy.

De 1 másodperc alatt vége lehet minden jónak vagy minden rossznak. Te melyiket választod?

One monent

Rómeó és Júlia

A szerelem... A kamaszok nagy része csak a szerelem megélésére vágyik. Arra, hogy legyen valaki aki csak őt szereti. Persze igazuk van. Ki ne vágyna erre? Ki ne vágyna a tökéletes társra, aki minden körülmények között képes szeretni és elfogadja ha éppen nagy az orrod, ronda a szád vagy pl kövér vagy. A szerelem érzésével az egyetlen gond az, hogy amilyen megmagyarázhatatlanul éri el az embert, úgy tud fájdalmat okozni anélkül, hogy ismernénk az okát. Mégis ha egy szerelmi bánatban szenvedő embert megkérdeznek arról, el akarja-e múlasztani az érzést...nemet fog mondani. Mert a szerelem a fájdalommal együtt is jó érzés. Jó érzés szeretni valakit és a remény mindvégig ott lebeg a levegőben, hogy esetleg a kiválasztottunk is szeret minket, vagy szeretni fog minket.

A szerelmi tragédiák legismertebb története a Rómeó és Júlia, melynek végén a szerelem megöli a szerelmeseket. Szerintem a legtöbb ember ennyi következtetést tud levonni a történetből és ki tudja..lehet, hogy maga Shakespeare is ennyi üzenetet tervezett? Számomra azonban nem ez a legfontosabb következtetés. Az üzenet, amit én a legfontosabbnak tartok: "Lassan szeress, s szeretni fogsz sokáig!" Rómeó és Júlia mindössze azért veszti életét, mert nem fogadja meg ezt az igen bölcs tanácsot. A szerelemmel nem szabad kapkodni. Nem szabad sietni, inkább meg kell várni, hogy az események maguktól kialakulhassanak. Egy lerohanásszerű szerelmi vallomás elsülhet szuperül, ha a másik fél is ugyanúgy érez, de elijesztő is lehet és esetleg egy barátság is rámehet a próbálkozásokra. Ezért a legjobb várni... Várni az egyértelmű jeleket, melyek majd mindent megváltoztatnak. Talán sosem jönnek el, de a remény hal meg utoljára.

A szerelem fantasztikus....fantasztikus és szörnyű és örömmel teli. Ha viszontszeretnek... annál jobb érzés nincs a Földön, de ha nem... annál rosszabb is kevés van. Ez a szerelem. Sokszínű. Azonban a tudat, hogy képes fájdalmat okozni, eltörpül a másik tudat mellett, amely súgja nekünk: mennyi öröm várhat ránk ha kockáztatunk. Ezért hát kockáztassunk! Merjünk szeretni! Megéri a kockázatot.

Szép volt fiúk!!!

Napi idézet

Tudod, mi a virág?
A földnek jósága;
Tudod, mi a jóság?
A lélek virága.

(Petőfi Sándor)

Álld helyed bátran, ha szorít a sors és légy szilárd!

(Horatius)

"A ma meghitt pillanatai a holnap emlékei."

(Aladdin és Jafar c. film.)

 

 

"A barátság: hűség, helytállás, becsület."

Zalka Miklós

Friends

Powered by Blogger.hu